FELADAT >> 16. Olvassa el „A teljes megoldás” című részt.

A TELJES MEGOLDÁS

Amikor már elértük, hogy a személy ne szedjen drogokat, más tényezőkkel is foglalkozni kell, hogy teljes felépülést érjünk el. 

Ez vonatkozik minden volt drogfogyasztóra, akár a közelmúltban, akár évekkel korábban hagyott fel a drogok használatával. Ez éppúgy vonatkozik azokra, akik sohasem voltak „kemény drogosok”, mint azokra, akik azok voltak. 

A Méregtelenítő program

Kémiai beállítottságú világban élünk. Nehezen találnánk napjainkban olyan személyt, akire ne lenne hatással ez a tény. Az emberek nagy többsége minden nap ki van téve az élelmiszer-tartósító szereknek és más vegyi mérgeknek, beleértve a légkörben található mérgeket, rovarirtókat és hasonlókat. Ehhez adódnak hozzá az orvosok által felírt és használt fájdalomcsillapítók, nyugtatók és gyógyszerek. Széles körben használatos ezen kívül még a marihuána, az LSD, az „angyalpor” és más kábítószerek, amelyek súlyosbítják a helyzetet. 

1977-ben L. Ron Hubbard felfedezte, hogy az LSD megmarad a szervezetben még évekkel az elfogyasztása után is, megtelepedve a szövetekben (főleg a test zsírszöveteiben), és hajlamos arra, hogy újra működésbe lépjen, és az illetőt előre nem látható „utazásokra” küldje.

A „restimuláció”, amit azok az emberek tapasztalnak, akik korábban LSD-ztek, minden jel szerint úgy működik, mintha éppen most vettek volna be LSD-t. 

Későbbi kutatásokból úgy tűnik, nemcsak az LSD, hanem számos más vegyi méreg és méreganyag, tartósítószer és növényvédő szer, illetve az orvosi drogok és egy sor kemény utcai drog (angyalpor, heroin, marihuána stb.) is a szövetekbe ágyazódhat, és évekig a testben maradhat.  

Még olyan, orvosok által felírt szerek is, mint például a fogyókúra-tabletták, a kodein, a novokain és mások, évekkel a fogyasztásuk után restimulációba léptek, amikor elvileg már kiürültek a testből. 

Tehát úgy tűnik, hogy az összes ilyen rosszindulatú biokémiai anyag megmaradhat a szövetekben, és amennyiben felgyülemlenek, valószínűleg felborítják a test biokémiáját és folyadékháztartását. 

Ennek számos következménye van. A tesztek azt mutatják, hogy annak a személynek a tanulási sebessége, aki drogokat fogyasztott, sokkal kisebb, mint annak, aki nem fogyasztott drogokat. És a korábbi drogfogyasztó emlékezete úgy működik, hogy megszabadítsa őt a következményektől való félelemtől. 

Természetesen a lénynek (thetán) mentális képmásai vannak ezekről a méreganyagokról, és ezek az anyagok mindaddig restimulálni tudnak egy lényt, amíg a testben vannak. Ha eltávoztak a testből, az állandó restimuláció megszűnhet. Ezért valójában egy szellemi folyamat megy végbe. 

A Szcientológiában van egy hatékony módszer arra, hogy a testet megtisztítsuk ezektől az anyagoktól: ez a Méregtelenítő program, és ez javára szolgál bárkinek, aki ebben a – méreg- és vegyi anyagokkal ily mértékben elárasztott – társadalomban él. 

A Méregtelenítő program szigorúan felügyelt előírások szerint zajlik, és a következőket foglalja magában:

Testmozgás 

Izzadás a szaunában 

Táplálkozás, amely magában foglal vitaminokat, ásványi anyagokat stb., valamint olajfogyasztást 

Megfelelően összeállított személyes időbeosztás 

Testmozgás: A testmozgás módja ezen a programon a futás. Ennek a célja nem az, hogy izzadást váltson ki, hanem hogy serkentse a vérkeringést és a szervezet működését, és ezáltal a szervezetben lerakódott szennyeződéseket fel lehessen szabadítani, és ki lehessen hajtani őket. 

Izzadás a szaunában: A futás után az illető bemegy a szaunába izzadni. Ekkor a szennyeződések kiürülhetnek a testből, és a pórusokon keresztül elhagyhatják a szervezetet. 

Táplálkozás (amely magában foglal vitaminokat, ásványi anyagokat és olajfogyasztást is): Amikor táplálkozásról beszélünk, az alatt nem csupán élelmiszert értünk, hanem vitaminokat és ásványi anyagokat is, mivel ezek életbevágóan fontosak a megfelelő táplálkozáshoz és a program hatékonyságához. Ám „diétáról”, a szó elcsépelt értelmében, nem beszélünk. A személy egyszerűen azt eszi, amit egyébként is szokott. Mindenképpen ennie kell némi zöldséget, amelyet nem főztek túl.

A méreganyagok főleg – bár nem kizárólag – a test zsírszöveteiben hajlamosak megragadni. Az elmélet tehát az, hogy azt a zsírszövetet, amelyben ezek a mérgező lerakódások találhatók, lecserélhetjük. A test valójában hajlamos ragaszkodni ahhoz, amiből kevés van neki. Így, ha megpróbálunk megszabadulni valamitől, amiből kevés van, a test ellenáll majd annak, hogy kiadja. Tehát, ami az olajat illeti, ha az ember fogyaszt némi olajat, a test képessé válhat arra, hogy a testben lévő rossz zsírt lecserélje a jó olajra. Ez az alapelmélet. Vannak bizonyos növényi olajok, amelyeket erre a célra használunk.

A mérgek és drogok által okozott egyik dolog a testben kialakuló tápanyaghiány, mégpedig vitamin- és ásványianyag-hiány formájában. Könnyen látható, hogy sokféle méreganyag van, amely tápanyaghiányt okoz. Például az alkohol hatása azon múlik, hogy az illető képes-e B1-vitamint elégetni. Ha az ember a szervezetében levő összes B1-vitamint elégeti, az illetőnél delirium tremens és rémálmok lépnek fel.  

Más méreganyagok esetében lehetséges, hogy nemcsak a B1, hanem más vitaminok is elégnek. Úgy tűnik, abba ütköztünk itt, hogy az LSD és az utcai drogok nemcsak a B1-et és a B-komplexet égetik el (ezt feltételezzük), hanem niacin hiányt is előidéznek a testben, és hatásuk valószínűleg a niacintól – a B-komplexet alkotó vitaminok közül az egyiktől – függ. 

A niacin nélkülözhetetlen a táplálkozásban, és életbevágóan fontos a Méregtelenítő program hatásosságához. Ha a niacint megfelelő módon szedjük a programon, a többi vitaminból és ásványi anyagból is elegendő és arányos mennyiséget szedünk, és mindezt kellő futás és izzadás kíséretében tesszük, akkor néhány meghökkentő, ám a végén igen hasznos eredményt idézhet elő. Úgy tűnik, a niacin elegendő mennyiségben bevéve felbontja és felszabadítja a szövetekből és a sejtekből az LSD-t, a marihuánát, valamint más drogokat és mérgeket is. Gyorsan a szervezetbe engedi az LSD-kristályokat. A niacin bevételével együtt futni és izzadni is kell, annak biztosítására, hogy a méreganyagok, amelyeket felszabadít, tényleg kimosódjanak a testből.  

Megfelelően összeállított személyes időbeosztás: Fontos, hogy a programon részt vevő személy egy megfelelően összeállított napirendhez tartsa magát. Ez azt jelenti, hogy ha valaki elkezdte a programot, józan ésszel követnie kell. Nem hagyhat ki napokat, és nem végezheti össze-vissza. Azt is jelenti, hogy az illetőnek eleget kell aludnia. Ha az ember rendezetten halad végig a programon, az gyorsabb és hatékonyabb lesz. 

A Méregtelenítő program nem helyettesíti az e tanfolyamon korábban leírt tevékenységeket olyanok kezelésére, akik jelenleg drogot fogyasztanak, és akiknél számítani lehet arra, hogy elvonási tüneteket élnek át, ha abbahagyatják velük a drogozást. A program csak e technológia alkalmazása után kezdődhet.

E program célja egész egyszerűen az, hogy az ember szervezetét megtisztítsuk és megszabadítsuk az összes felgyülemlett szennyeződéstől, például drogoktól, rovar- és féregirtóktól, élelmiszertartósító-szerektől stb., amelyek jelenlétük és restimuláló hatásuk folytán megakadályozhatják vagy hátráltathatják azt, hogy a lényt további Szcientológia processzing által szellemileg szabaddá lehessen tenni. Egy olyan személy számára, aki LSD-t vagy angyalport fogyasztott, ez magában foglalja azt, hogy megszabadul a testében lerakódott összes kristálymaradványtól. 

Ahogy a személy végighalad a Méregtelenítő programon, javulást kell tapasztalnunk a testi állapotában, ahogy megszabadítja a szervezetét a felhalmozódott szennyeződésektől. A program eredménye egy megtisztult test, amely mentes a szennyeződésektől, drogoktól stb., amelyek korábban felhalmozódtak benne. A Méregtelenítő programon azonban nem a test kezelésével foglalkozunk, hanem azzal, hogy szellemileg szabadítsuk fel a személyt.  

A Méregtelenítő program a világ minden táján elérhető a Szcientológia szervezetekben és missziókban, ahol szakértő felügyelet mellett szolgáltatják azt. A Tiszta test, tiszta elme: A hatékony méregtelenítő program című könyv pontosan leírja, hogyan szolgáltatják ezt a programot, és minden lépését bemutatja.

Napi öt órás programidővel két hét alatt át kellene tudni jutni a teljes programon. Van, akinek tovább tart, van akinek rövidebb ideig. 

A Méregtelenítő programmal most megvan az eszközünk arra, hogy gyorsan helyrehozzuk a környezetben található vegyi mérgek, valamint a gyógyszerek és az utcai drogok felhalmozódásából származó hatásokat, amelyek mentálisan és spirituálisan is akadályozzák a személyt.  

A vitaminok, ásványi anyagok és olajak beiktatásával abba az irányba tudunk dolgozni, hogy helyreállítsuk a test biokémiai egyensúlyát, és lehetővé tegyük a test számára, hogy helyrehozza magát a drogok és más biokémiai anyagok okozta károkból. 

ópiumból nyert, fájdalomcsillapítóként, nyugtatóként, illetve köhögéscsillapítóként használt szer. (Az ópium függőséget okozó drog, amelyet a mákgubó nedvéből állítanak elő.)

a gyógyászatban és a fogászatban használt érzéstelenítőszer.

maga a személy – nem a teste vagy a neve, a fizikai univerzum, az elméje vagy bármi más –, az, ami tudatában van annak, hogy tudatos; az az identitás, amely maga az egyén. A thetán szót azért alkottuk, hogy elkerüljük a korábbi, érvénytelen fogalmakkal való összekeverésének minden lehetőségét. A görög théta betűből származik, amit a görögök a gondolat vagy talán a szellem kifejezésére használtak.

háromdimenziós színes képek, amelyek tartalmazzák a hangokat, szagokat és az összes többi érzetet, plusz az egyén következtetéseit vagy feltevéseit. Ezek az illető múltbeli érzékleteinek mentális másolatai. Az öntudatlanság vagy csökkent tudatosság idején készült mentális képmások az egyén éberségi szintje alatt léteznek.

olyan állapot, amelyet a huzamosabb időn át történő nagy mennyiségű alkoholfogyasztás okoz; hallucináció, zavart elmeállapot, nyugtalanság, izzadás és remegés jellemzi.

a B-komplex egyik vitaminja, amely olyan élelmiszerekben fordul elő, mint a gabona, a tojás, a máj és a zöldségek. A gyógyászatban főként bőrbetegségek megelőzésére használják. A Méregtelenítő programban játszott szerepét a Tiszta test, tiszta elme című könyv írja le részletesen.

a Szcientológiában használt speciális személyi tanácsadás, amely segít az egyénnek ránézni a saját létezésére, és amely javítja azt a képességét, hogy szembenézzen azzal, hogy ki ő, és hol van. A processzing precíz, teljesen rendszerezett tevékenység, pontos eljárásmódokkal.